Az utóbbi pár évben sokszor kaptam azon magam, hogy nyomaszt a halál és a szenvedés gondolata. Tudom, elég furcsának tűnik ezt egy 26 éves sráctól hallani (ja, nem is tudjátok, hogy 26 vagyok... mindegy, ha eddig nem volt furcsa, most már biztos az), de ha bele gondoltok, talán van benne ráció. Igaz, a legtöbb fiatal halhatatlannak képzeli magát, de ha az embernek vannak tervei az életben, akkor könnyen előjöhet a gondolat, hogy mi van, ha nincs idő véghez vinni őket. És nem kell itt 0-24 tartó neurózisra gondolni, de épp elégszer fészkelte be a tudatomba magát a félelem (ha akár csak egy percre is), hogy én vagy valamelyik szerettem idő előtt hosszú és fájdalmas halált hal ahhoz, hogy foglalkozzak a dologgal. Így kezdődött el az utam, ami a probléma elhessegetésénél kezdődött és a buddhizmusban végződött.

Szerintem a lelke mélyén mindenkit nyomaszt a halál gondolata. De miért is ne tenné? A felfedezés, hogy egyszer meg fogunk halni, valószínűleg egyidős az emberrel. Ez visz előre minket, ez vesz rá, hogy reggel felkeljünk az ágyból, elmenjünk dolgozni, a megkeresett pénzből nekünk tetsző életet építsünk, barátaink legyenek és családunk, akikkel időt töltünk. Ezt a sok mindent a legmélyén mind a haláltudat motiválja, hogy tudjuk, véges időnk van. Gondoljatok bele, ha halhatatlanok lennénk, mit csinálnánk? Szerintem simán eltelne ezer év azzal, hogy "majd holnap elmegyek barátnőt keresni, ma jó lesz a pornó is". Van annyi anyag a neten, hogy ne kelljen kétszer ugyanazt megnézni.

Viszont amennyire fontos és mindenkit érintő téma a halál, a nyugati világban pont akkora tabu is. Nem beszélünk róla, elfojtjuk, és az elfojtás fogyasztást generál, amire a mai társadalom épül.

De miért generál a haláltudat fogyasztást? - kérdezte Malacka tettetett érdeklődéssel.

Mert a lelkünk legmélyén ott van ez a szorongató igazság, hogy egyszer meghalunk, de az épp aktuálisan vágyott dolog megvásárlása egy pillanatra ezt feledteti. Amit megvettem, abban már halhatatlan vagyok.
Kicsit olyan ez, mint a Horcrux-ok a Harry Potter-ben. Kihelyezem a lelkem egy részét egy tárgyba, és abban mindig ott leszek. Ha szerencsés vagyok, és egy poros doboz mélyén landol, nem pedig a kukában, akkor lehet, hogy a gyerekem kezébe akad az egyik költözésnél és eszébe jut az apja egy pillanatra. Tessék, feltámadtam. Legyőztem a halált!
Bárcsak ilyen egyszerű volna. De sajnos, ahogy a lelkünk mélyén tudjuk, hogy egyszer meghalunk, azt is tudjuk, hogy egy betört kijelzőjű iPhone-ban nem marad ott a lelkünk. Így a szorongás mindig kéretlenül visszatalál...

Mi akkor a megoldás? - kérdezett ismét Malacka, bár sejtette, hogy a válasz nem fog neki tetszeni.

Ott kezdtem az írást, hogy pár éve elkezdett nyomasztani a halál gondolata. Általában ez akkor jött elő, amikor kifejezetten boldog voltam. Például amikor még csak jártunk a feleségemmel, még nem éltünk együtt, és este elköszöntünk egymástól telefonon. Ezután lefeküdtem boldogan, majd jött a gondolat, hogy nehogy valami baja essen, amíg nem találkozunk, vagy nehogy bajom essen most, hogy megtaláltam életem szerelmét. Ez általában 1-2 havonta megtörtént velem.

Ezzel párhuzamosan elkezdtem egyre gyakrabban arra gondolni, hogy milyen jó lehet egy vallásban hinni. Úgy gondoltam, hogy felszabadító érzés valami nálam nagyobb dologra bízni magamat, valamilyen közösséghez tartozni. Akkor még nem tudatosult bennem, de ez gyökeresen összefüggött a halálfélelmemmel. Hiszen aki mélyen hisz valamiben, mondjuk Istenben, az könnyebben elfogadja a halált, mivel tudja, hogy nem a saját kezében van a döntés, és bárhogy harcolhat, ha úgy kell lennie, akkor úgy lesz. Szerintem ez a legnagyobb dolog, amit egy vallás adhat.

De hogy milyen vallásban tudnék hinni, arról fogalmam sem volt. Igaz, a szüleim keresztény neveltetést kaptak, de ezt már nekünk a bátyámmal nem adták tovább. Ezt azzal a szándékkal tették, hogy majd mi felfedezzük a magunk útját, ha akarjuk. Mindazonáltal megkeresztelkedtünk, hogy ez a lehetőség fenn álljon, de ennél többet nem foglalkoztunk a témával. Ez egy felől jó, mert ha megtalálod a magad útját, akkor az tényleg a tiéd lesz, de így nyilván sokkal nehezebb megtalálni.
A buddhizmus valamiért mindig is vonzott, mert annyit láttam, hogy végtelen nyugalmat sugároznak buddhista szerzetesek, de annyira nem érdekelt, hogy utána is nézzek, csak úgy távolról romantikusnak tűnt. Hogy mi fán terem a hiedelem rendszerük, arról fogalmam sem volt. Kellett egy lökés, ami rá segít, hogy utána járjak, és ez meg is érkezett, méghozzá a legváratlanabb helyről.

Malacka remélte, hogy most már végre a lényegre tér, mert kezdte nagyon unni a rizsázást.

Akkoriban kezdtek a filmek nagyon érdekelni. Mindig is szerettem filmet nézni, de mélyen feltárni egy film mondanivalóját akkor kezdett igazán foglalkoztatni. Így sodródtam Puzsér Róbert Hét mesterlövésze című rádióműsorához, ahol mélyebben analizáltak egy-egy filmet, és azt ráadásul meglehetősen szórakoztatóan. Egyre jobban tetszett a fazon stílusa, így elkezdtem utána járni, hogy még milyen anyagai vannak a neten.
Till Attila forgatott vele egy interjút a Propaganda című műsorába, aminek végén felolvasott egy részletet a frissen megjelent Forrás című könyvéből. Ez a részlet örökre megváltoztatta az életemet.

Vágy és hiány

A nemi vágy az egyetlen, mely lényünk eredetéből fakad, ezenkívül valamennyi vágyunkat mi termeljük a magunk számára. S ahogy létrehoztuk, átadjuk neki az uralmat önmagunk fölött. A vágy létrejöttének pillanatában azt hazudja nekünk, hogy van bennünk egy hiány, mely életre hívta őt. Tudnunk kell azonban, hogy hiány nem létezik, hiszen ha szükségleteink biztosítottak, egy teljes élet valamennyi kelléke a rendelkezésünkre áll. A hiányérzet, mellyel önmagát indokolja, valójában maga a vágy hozza létre. A hazugság következménye, hogy a hiányt gondoljuk oknak és a vágyat okozatnak, ezért a hiány, nem pedig a vágy megszűnésén dolgozunk. A vágy mindig talál egy tárgyat, s önmaga megszűnését tárgyának megvalósulásától teszi függővé. Amint a tárgyat elérjük, a vágy ahelyett, hogy megszűnne, más célt keres magának, s újult erővel tör fel ismét. Ha hiányérzetem megszűnését vágyaim kielégülésétől várom, gondozom, kényeztetem a zsarnokot, mely uralkodik fölöttem. Ha felismerem, hogy valójában a vágy az ok, s a hiány az okozat, a megoldást vágyam megértésében találom meg. Ha megvizsgálom vágyamat, s megértem annak forrását, mely látszólag környezetem rám gyakorolt vonzásában, valójában önmagam meg nem értett természetében rejlik, a vágy magától eloszlik, s felszabadulok. Ha hiszek vágyaimnak örökké koldusszegény maradok, hisz világom fókuszában mindig az áll majd, ami nem az enyém. Ha eloszlatom vágyaimat, megszűnik bennem mindennemű hiányérzet, s amint nem hiányzik semmi, máris a világ minden kincsének birtokosa vagyok.

Olyan érzés volt ezt hallgatni, mintha egy atombomba robbant volna a fejemben. Éreztem a sejtjeim legmélyéig, hogy ennek minden sora igaz. Olyan szinten tudtam ezekkel a gondolatokkal azonosulni, mint soha semmivel előtte. Gyorsan el is kezdtem mindenkinek mondani, meg posztolgatni Facebook-on, hogy mindenki megtudja, hogy teljesen fordítva ülünk a lovon. Azt gondoltam Puzsér Róbert valamiféle próféta, aki elhozta az új megváltást, de aztán szerencsére valaki közölte, hogy ez a szöveg buddhista tanokból merít. És akkor szépen minden a helyére került. Hónapok óta kacsingattam a buddhizmus felé, és akkor bebizonyosodott, hogy a legjobb helyen keresgéltem. De úgy gondolom, hogy ehhez kellett, hogy a jó időben egy számomra befogadható formában halljak erről először. Ezért örökre hálás leszek neki.

Malacka itt unta meg. Ezért hallgatta eddig ezt a végtelennek tűnő monológot? Dühösen fakadt ki.

-Most akkor semmilyen vágyam nem lehet? Semmilyen célom. Akkor mi értelme az életnek. Mi értelme felkelni? Csak üljek egész nap lótusz ülésben és várjam a halált?"
-Ne aggódj Malacka, eljutunk oda is.

Ezután elkezdtem mindenfelé kutakodni, hogy minél többet megtudjak erről a vallásról. Megtanultam meditálni, amit változó rendszerességgel csináltam is, de voltak nagy kihagyások, viszont ez után a szöveg után már nem tudtam ugyanúgy tekinteni a világra, mint előtte, ezért mindig visszatértem a gyakorláshoz. De ahogy egyre mélyebbre kerültem a kutakodásba, egyre jobban megkérdőjeleztem az egészet, mert sok logikai buktatót találtam benne. Igyekeztem ezekkel megküzdeni, és legtöbbször sikerült is, de pár ellentmondás még mindig maradt bennem. Pont azok, amiket Malacka is mondott.

Aztán körülbelül egy évre rá, hogy a fent említett idézetet hallottam elmentem életem első elvonulására, ahol sokat beszéltem a meditálásokat tartó szerzetessel, és végül minden a helyére került bennem. Szerintem az igazi vallásossághoz elengedhetetlen a kétely, és én keményen megküzdöttem a hitemmel. De úgy gondolom ma már egy egészen kiforrott elképzelésem van a buddhizmusról, és ez attól lett erős, hogy folyamatosan kétkedtem és kérdéseket tettem fel.
Megpróbálom röviden összefoglalni, hogy szerintem mi a lényege, aztán ígérem, befejeztem. Gondolom már ti is unjátok és Malackának is dolga van, de mindenesetre megtisztelő, hogy még velem vagytok.

Szerintem a buddhizmus nem arról szól, hogy minden vágyat ki kell irtani. Talán valamikor erről szólt, de akikkel én beszéltem, gyakorló buddhistákkal, azok nem ezt csatolták vissza. Szerintem az első lépés, hogy találjuk meg azokat a vágyakat, amik mélyen belülről jönnek, és azokat válasszuk le magunkról, amik mások által bennünk generálódtak. Ha az ember tudatos és figyeli magát, lehet érezni a különbséget.
Ha ez megvan, akkor próbáljunk meg a "hamis" vágyaknak nem utána menni, viszont ami mély késztetés, annak nyugodtan. Nekem egy buddhista sem mondta, hogy ez bűn lenne. És ha belegondoltok, akkor logikátlan is lenne, hiszen a buddhista útja úgy indul, hogy feléled benne egy VÁGY a megvilágosodásra. Akkor most mi van? Az egyik vágy jó, a másik nem?

A lényeg, hogy ne ragaszkodjunk semmihez. Lehetnek álmaink és céljaink, és menjünk is utánuk, de ne érezzük azt, hogy a be nem teljesülésüktől összedől a világ, és onnantól boldogtalanok leszünk. Ez az amiben segít a meditálás. Hiszen akkor az ember a légzésére való koncentrálással kényszerítve van, hogy a jelenben éljen, ne rágódjon a múlton, és ne aggódjon a jövőn. Ilyenkor az ember érzi, hogy a gondolatai mennyire csak az ő fejében léteznek. De mi mégis úgy teszünk, mintha a pillanatnyi gondolatunk mindennek az alfája és omegája lenne, és eszerint is cselekszünk. Mindig a gondolataink irányítanak minket, és sosem fordítva.
A meditálástól az ember tudatosságot tanul, és megtanulja elfogadni magát és a helyzetét olyannak, amilyen. Ez nem jelenti azt, hogy ha például én utálom a munkahelyemet, akkor ne tegyek ellene semmit. Igenis kell ellene tenni, de a hozzáállásunk legyen az, hogy ha nem sikerül, akkor nem sikerül. Ne meneküljünk el a rossz érzéseink elől, éljük meg őket. Az is hozzá tartozik a jelenben éléshez. Higgyétek el, ha a rosszat is elfogadjátok, ahogyan a jót, akkor egy idő után elkezd leválni rólatok, és rájöttök, hogy rossz érzés nem törvényszerű. Az csak a ti hozzáállásotok egy adott szituációhoz. Az adott szituáció csak van, önmagában se nem jó, se nem rossz.

És én nem arról beszélek, hogy "minden rosszban van valami jó". Abban is benne van a görcsösség, hogy mindenben kell találnom valami jót, különben felemészt a boldogtalanság. Nem! A rosszban nincs jó. A rossz az rossz, mert én annak élem meg. Ha erre rájöttök, akkor sokkal könnyebb elengedni a rossz érzést, és a jót is máshogy fogjátok megélni. Onnantól a jó az nem valami, ami a következő percben elmúlhat, és akkor mi lesz velem, hanem a jó az csak most van, és örülök, hogy van. Hogy a következő pillanat mit takar, arra nincs befolyásom.
Nehéz ezt így elképzelni, ezt átélni kell. Üljetek le minden nap 10 percre, és az alatt a tíz perc alatt semmi mást ne csináljatok, csak a légzésetekre koncentráljatok. Ha bármilyen gondolat vagy érzés feljön, és egy idő után tudatosul, hogy elkalandoztatok, akkor csak konstatáljátok, hogy ez történt, a gondolatot pedig engedjétek el. De ne elnyomjátok, csak engedjétek el, mintha nem lenne fontos. Ezután térjetek vissza a légzéshez. Ennyi.

Malacka már az óráját nézte.
-Nem azt mondta, hogy röviden összefoglalja? - kérdezte magában. - Ennyire nekem nem kell az ingyen gofrisütő, amit a meghallgatásáért ígért.

De nehogy azt higgyétek, hogy én itt téríteni próbálok. Az utolsó, amit akarok, hogy bárkire bármit ráerőltessek. Én csak leírom a tapasztalataimat, meg a módszert annak, aki nem hallott róla, és ha érdekel, próbáljátok ki. Én amikor nem hanyagolom el, és minden nap meditálok, érzem hogy más ember vagyok. Sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb és jókedvűbb vagyok. Alig jut eszembe a halálon szorongani, de ha mégis eszembe jut, az hamar elszáll.
És ebben az egészben az a jó, hogy nem kell hinni semmiben ahhoz, hogy működjön. Ehhez nem kellenek buddhista szertartások, meg a karmában és Nirvánában való hit. Én történetesen hiszek benne, de ez mellékes. A buddhizmus valójában csak az élethez való egyfajta hozzáállás. Maga Buddha sem vallásként hirdette ezt, csak ilyen formában ez akkor eladhatatlan volt, mert mindenkinek kellett a hitrendszer meg a rituálék. Szerintem ha Buddha ma élne, akkor azt mondaná, hogy "Hagyjátok ezt a sok hülyeséget, addig is meditálhatnátok."

Szóval ez lenne az út, amire én rátaláltam, de nem fogok hazudni, nagyon nehéz rajta menni, én is sokszor lelépek róla, pedig folyamatos gyakorlás kell és elkötelezettség, mert csak úgy működik. De tény, hogy sokkal könnyebb az embernek olyannak maradni, amilyen. Kőbevésettnek tekinteni minden érzését és gondolatát, és hagyni hogy sodródjon velük neurózisba taszítva őt, amit csak fogyasztással, elfojtással és mások és önmaga bántásával tud kompenzálni. Én is sokszor engedek neki, sajnos többször, mint amennyiszer nem. De minden eset, amikor sikerül felülkerekednem, az egy győzelem, ami motiválhat.

Tudom, elég hosszúra nyúlt ez az írás, de fontosnak tartottam megosztani az ezzel kapcsolatos élményeimet. Én mélyen hiszek abban, hogy bedőlne a fogyasztói társadalom, ha mindenki meditálna, és valljuk be, ez ráférne az emberekre és a bolygóra is.
Ha bármi kérdésetek van, szívesen válaszolok, ahogy tudok, de ha valami bődületes baromságot vagy érthetetlenséget írtam, akkor is szóljatok, nem vagyok buddhista tanító, csak lelkes kezdő. Őszintén remélem, hogy elértem a célomat, és van olyan, akinek felkeltettem az érdeklődését a téma iránt, mert ahogy elnézem Malacka arcát, az övét biztos nem.

Malackának végül igaza lett. Nem tetszett neki a válasz, és minél előbb el akarta felejteni az egészet. Megrázta hát magát gyorsan és elszaladt a Száz Holdas Pagonyba szólni Mici Mackónak, hogy menjenek el venni egy új iPhone-t. Az előzőnek ugyanis betört a kijelzője , amikor Füles farkat akart rátűzni.